Erőszakos támadások elkövetői

Áttekintés

2022. február

Eltávolítunk minden olyan felhasználói fiókot, amelyet olyan személyek tartanak fenn, akik terrorista, erőszakos szélsőséges vagy tömeges erőszakos cselekményeket követtek el, illetve azokat a felhasználói fiókokat is, amelyek az elkövetőket dicsőítik, valamint nyilatkozatokat és/vagy olyan külső hivatkozásokat osztanak meg, amelyek ilyen jellegű tartalmakat szolgáltatnak. Eltávolíthatjuk azokat a posteket is, amelyek az elkövetők által előállított nyilatkozatokat vagy egyéb tartalmakat terjesztenek.

Arra törekszünk, hogy a X olyan hely legyen, ahol az emberek megbízható információkat találhatnak, illetve szabadon és biztonságos módon fejezhetik ki magukat anélkül, hogy tartaniuk kellene a káros tartalmak okozta kellemetlenségektől. Tudjuk, hogy a terrorista, erőszakos szélsőséges vagy tömeges erőszakos cselekmények után sokan szeretnék kifejezni az áldozatok iránti együttérzésüket, elítélni a cselekményt és/vagy az elkövetőket, és megvitatni ezeknek az eseményeknek az emberekre és a közösségekre gyakorolt hatásait. Ilyenkor előfordulhat, hogy néhányan meg szeretnék osztani a támadás feltételezett elkövetőjétől vagy tettestársától származó nyilatkozatokat vagy más hasonló tartalmakat, hogy kifejezzék a felháborodásukat vagy elítéljék az elkövetők lehetséges indokait. 

Az elkövetőkhöz köthető erőszakos cselekmények és az általuk kiadott nyilatkozatokban vagy más módon közzétett indoklások, amelyek normalizálják a gyűlöletet és a diszkriminációt, további veszélyt jelenthetnek a cselekmény célcsoportjának fizikai biztonságára és jóllétére nézve, és esetleg további támadásokra ösztönözhetnek. Ezek az anyagok azokra is ártalmasak lehetnek, akik megtekintik ezeket. 

Meggyőződésünk, hogy az elkövetők által készített tartalmakban kifejezésre juttatott gyűlöletkeltő és hátrányos megkülönböztetést tükröző nézetek károsak a társadalomra, és korlátozni kell az ilyen tartalmak terjesztését, hogy megakadályozzuk az elkövetők üzenetének széles körben való közzétételét. Ennek következményeként eltávolíthatjuk az elkövetőktől származó nyilatkozatokat vagy hasonló anyagokat tartalmazó posteket, még akkor is, ha nem ártó szándékkal lettek közzétéve. A hírértékű tartalmakat azonban engedélyezzük a következő feltételek mellett:

  • Nem ad javaslatokat arra vonatkozóan, hogy milyen fegyvereket válasszunk, és kik ellen forduljunk.
  • Nem oszt meg gyűlöletkeltő jelmondatokat, szimbólumokat, mémeket, illetve összeesküvés-elméleteket.
  • Nem fogalmazza meg az elkövető ideológiáját, taktikai döntéseit vagy a támadás tervét.

Mi minősül nyilatkozatnak?

Nyilatkozatnak nevezzük az elkövető azon kijelentéseit, amelyekben megfogalmazza az indítékait, a nézeteit vagy egy erőszakos cselekedetben való részvételi szándékát. A nyilatkozat lehet írásbeli dokumentum, közösségimédia-bejegyzés, hangfelvétel, videó, külső hivatkozás, levél vagy bármilyen más formátumú tartalom. Megoszthatják az erőszakos támadás után vagy előtte bármikor. A nyilatkozat egy figyelmeztető vagy szándékot kifejező kijelentésen keresztül kapcsolódhat az eseményhez.

Ki minősül egy terrorista, erőszakos szélsőséges vagy tömeges erőszakos cselekmény elkövetőjének?

Az erőszakos szervezetek vagy azok bármely tagja által felvállalt erőszakos cselekmények az Erőszakos és gyűlöletkeltő entitásokra vonatkozó irányelvek hatálya alá tartoznak. Ahhoz, hogy fellépjünk az irányelveink hatálya alá tartozó, ilyen jellegű tartalmakkal szemben, nem szükséges, hogy valaki igazoltan egy terrorista szervezet vagy más erőszakos és gyűlöletkeltő entitás tagja legyen, vagy bármilyen hivatalos kapcsolata legyen bármilyen csoporttal, szervezettel vagy ideológiával. 

Mi minősül ezen irányelvek megsértésének?

Ezen irányelvek értelmében véglegesen felfüggesztjük azokat a felhasználói fiókokat, amelyek egy terrorista, erőszakos szélsőséges vagy tömeges erőszakos cselekmény látszólagos elkövetőjéhez tartoznak, illetve amelyeket az erőszakos cselekmények elkövetőivel kapcsolatos, káros és erőszakos tartalmak megosztására használnak.

Ezenkívül nem tehetsz közzé olyan postet, amelyben az alábbiak bármelyike szerepel:

Elkövetőktől származó nyilatkozatok vagy bármilyen más tartalom

Eltávolíthatjuk azokat a tartalmakat, amelyekben az egyes elkövetőktől vagy a tettestársaiktól származó nyilatkozatok vagy bármilyen más tartalmak találhatók. A szabálysértés postek, Terek, képek és videók – köztük élő videók – formájában is megvalósulhat. Néhány példa olyan tartalmakra, amelyek ellen felléphetünk jelen irányelvek értelmében (a teljesség igénye nélkül):

  • Teljes nyilatkozatok vagy azok hivatkozásainak megosztása, szándéktól függetlenül
  • Minden olyan post, amely egy reprodukált (szerkesztett vagy kivágott) vagy eredeti nyilatkozatból tartalmaz részleteket, kivéve, ha hírértékű környezetben osztják meg.
    • Szándéktól függetlenül, semmilyen körülmények között nem lehet megosztani az alábbiak bármelyikét: 

       

      • Olyan részleteket, amelyek javaslatokat adnak arra vonatkozóan, hogy milyen fegyvereket válasszunk, és kik ellen forduljunk.
      • Olyan részleteket, amelyek gyűlöletkeltő jelmondatokat, szimbólumokat, mémeket, illetve összeesküvés-elméleteket (mint pl. a Nagy felcserélési elmélet) osztanak meg.
      • Olyan részleteket, amelyek megfogalmazzák az elkövető ideológiáját, taktikai döntéseit vagy a támadás tervét.
  • Az elkövető által előállított, a támadással kapcsolatos médiatartalmak megosztása bármilyen formában. Ide tartoznak, de nem kizárólagosan a következők:

     

    • A támadás elkövetője által filmre vett médiatartalmak
    • Az elkövető által megosztott vagy készített mémek, matricák vagy graffitik
    • A támadás során használt fegyvereket ábrázoló médiatartalmak
  • Az elkövető által készített bármilyen más tartalom, amely nem kapcsolódik az erőszakos cselekményhez, de kifejezetten az erőszakot hirdeti vagy támogatja.
  • Egy arrajáró által készített, a támadást – pl. a támadás egy pillanatát, a halált, holttesteket – ábrázoló tartalom, az áldozatokat azonosító tartalom, vagy az elkövetőket a támadás végrehajtása közben ábrázoló tartalom.

Multimédia-tartalmak, URL-ek és címkék

Bizonyos médiatartalmak esetén elhelyezhetünk egy érzékeny tartalomra vonatkozó figyelmeztetést. Ilyenkor a médiatartalom megtekintéséhez jóvá kell hagyni egy figyelmeztető üzenetet, és csak azután jelennek meg a képek és a videók. Ez a funkció lehetőséget ad arra, hogy aki nem szeretné látni az érzékeny tartalmat, az elkerülhesse annak megtekintését, vagy tájékozott döntést hozhasson. Többek között az alábbi médiatartalmak esetén alkalmazhatunk figyelmeztetést:

  • Egy elkövetőt ábrázoló médiatartalom 
  • Részletek a támadó nyilatkozatából, amit egy tudósítás részeként osztanak meg

Megcímkézhetjük azokat az URL-eket, amelyekről feltételezhető, hogy közvetlenül egy nyilatkozatra mutatnak, hogy megakadályozzuk az ilyen URL-ek megosztását a Xen.

Letilthatjuk az elkövetőket azonosító címkéket a Trendekben, hogy korlátozzuk az elkövetők identitásának láthatóságát, illetve azokat a címkéket, amelyeket kifejezetten a nyilatkozatok felszínen tartására használnak.

Mi nem minősül jelen irányelvek megsértésének?

  • Azok a felhasználói fiókok, amelyek az alábbiak valamelyikéhez tartoznak:
    • Arrajárók, akik történetesen az erőszakos cselekmény közelében tartózkodtak, és/vagy sikerült megállítaniuk a támadást, például valaki, aki lelőtte az elkövető(ke)t.
    • Elkövetők, akik ellen ejtették a vádakat, miután az esküdtszék nem találta bűnösnek őket
  • Az alábbiak bármelyikét ábrázoló tartalmak:
    • Erőszakot alkalmazó rendfenntartó erők vagy katonák, akik hivatalos hatáskörben jártak el, és az akció áldozatokkal járt.
    • Rendfenntartó erők vagy katonák elleni erőszak.
    • Emberi jogok megsértése
    • Fegyveres konfliktus részeként végrehajtott erőszakos cselekedetek
    • Erőszak alkalmazása önvédelemből
    • Olyan erőszakos cselekedetek, ahol kétség merülhet fel a mögöttes szándékot illetően
    • Az alapvető infrastruktúrában kárt okozó vandál cselekedetek vagy támadások
    • A nyilatkozat néhány mondatának megosztása, akár egy tudósítás részeként, akár azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet egy bizonyos csoport elleni gyűlölet vagy erőszak erősödésére. Például: a következő idézet nem sérti jelen irányelveket: „a tettes azt mondta, hogy ki akarja irtani az x csoportot”.

Kik jelenthetik az irányelv megsértését?


Bárki jelentheti ezen irányelv esetleges megsértését, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e X-fiókkal vagy sem. 

Mi történik, ha megsértem az irányelveket? 


A szabálysértésnek kölünböző következményei lehetnek attól függően, hogy mennyire súlyosan sértették meg az erőszakos eseményekre vonatkozó irányelveket. A terrorista, erőszakos szélsőséges vagy tömeges erőszakos cselekmények elkövetői által fenntartott felhasználói fiókokat véglegesen felfüggesztjük. A fentieknek megfelelően eltávolíthatjuk azokat a tartalmakat, amelyek az elkövetőktől vagy a tettestársaiktól származó nyilatkozatokat vagy bármilyen más tartalmat közölnek. 

Továbbá eltávolítjuk azokat a tartalmakat, amelyek sértik az Erőszakos beszédre vonatkozó irányelveket vagy a X-szabályok más részeit.

További anyagok


Tudj meg többet a szabályok betartatásához rendelkezésünkre álló lehetőségekről és az irányelvek kidolgozásával és betartatásával kapcsolatos megközelítésünkről.

 

Cikk megosztása